Január (2009) : Buemit Hamilton és Alonso sem tudta megverni a teszten |
Buemit Hamilton és Alonso sem tudta megverni a teszten
Bálint 2009.01.22. 17:43

Szerdán Portugáliában folytatódott a Forma-1-es csapatok kollektív tesztje, és az előző két naphoz hasonlóan ezúttal is a Toro Rosso 2008-as autóját irányító Sébastien Buemi bizonyult a leggyorsabbnak. Az ötfős mezőnyben ott volt a 2008-as világbajnok, Lewis Hamilton, és Fernando Alonso is munkába állt a Renault-nál.
Az elmúlt két napban az eső nehezítette az istállók dolgát a portugál pályán, szerdán azonban jelentősen javultak a feltételek. Az aszfaltcsík már a délelőtt folyamán felszáradt, így az autókra felkerülhettek a slickek is. Ennek megfelelően ma már az előző két nap eredményeinél lényegesen jobbak születtek.
Az Algarve Motorparkban a Toro Rosso, a Williams, a Renault, a McLaren-Mercedes és a Toyota gyakorol, és az ötfős mezőnyben a Toro Rosso 2009-es versenyzője, Sébastien Buemi érte el a legjobb időt szerdán is. A faenzaiak azonban a többiekkel ellentétben még a kissé módosított 2008-as versenygépet adták a svájcinak, aki ezúttal 1:27.987-es idővel zárta a napot.
A második legjobb időt Nico Rosberg jegyezte a Williams 2009-es versenygépével, a német közel két másodperccel maradt le a svájci mögött. A grove-i alakulat pilótája ugyanakkor a legszorgalmasabbnak bizonyult, ugyanis 143 körnél fejezte be a munkát. Rosberget csütörtökön csapattársa, Nakadzsima Kazuki váltja majd a volánnál.
A 2008-as egyéni világbajnok, Lewis Hamilton hosszú téli szünetet követően ma állt újra munkába a McLaren-Mercedesnél, a brit a csapat tesztpilótáját, Pedro de la Rosát váltotta az MP4-24-esben. A brit most vezette először az új McLarent, és a wokingiak új négykerekűjével a harmadik lett az ötfős mezőnyben. Hamilton annak ellenére tett meg 81 kört a pályán, hogy délelőtt megállt alatta a McLaren. A világbajnok csütörtökön már nem fog vezetni, holnap ugyanis Heikki Kovalainen próbálhatja ki az új gépet.
 |
Glock autója lángra kapott |
Szerdán Timo Glock lett a negyedik a Toyota TF109-es modelljével, a németnek azonban nem volt éppen problémamentes a napja és szó szerint meleg pillanatokat kellett átélnie. Autója ugyanis lángra kapott a pályán, miután félrecsúszott egy olajcső a TF109-ben. A japán csapat szerelői kijavították a hibát, Glock pedig folytathatta a munkát.
Szerdán Fernando Alonso is pályára hajtott, a spanyol először próbálhatta ki a Renault R29-es modelljét, amelyet a francia gárda hétfőn mutatott be a portugál aszfaltcsíkon. A kétszeres világbajnok 85 kört tett meg az új autóval, ám időeredménye csak az ötödik pozícióhoz volt elég.
Az Algarve Motorparkban csütörtökön ér véget a kollektív teszt.
Teszteredmények - Portimao, 2009. 01. 21.:
|
|
Csapat |
Modell |
Köridő |
Hátrány |
Különbség
az előzőhöz |
Kör |
1 |
S. Buemi |
Toro Rosso |
STR3 |
1:27.987 |
-.--- |
-.--- |
128 |
2 |
N. Rosberg |
Williams |
FW31 |
1:29.729 |
+1.742 |
+1.742 |
143 |
3 |
L. Hamilton |
McLaren-Mercedes |
MP4-24 |
1:30.242 |
+2.255 |
+0.513 |
81 |
4 |
T. Glock |
Toyota |
TF109 |
1:30.878 |
+2.891 |
+0.636 |
64 |
5 |
F. Alonso |
Renault |
R29 |
1:31.743 |
+3.756 |
+0.865 |
85 |
|