A 2000-es szezonnak úgy futottak neki a pilóták, az istállók, és persze a szurkolók, hogy ha csak a számadatokat nézték masszív McLaren-Mercedes-fölényt észleltek az elmúlt évek során, viszont ha a számok mögé nézve el is gondolkodtak, akkor már a képlet nem is tűnt annyira egyértelműnek.

Az ezüstnyilak nem változtattak a bevált recepten és a 2000-es szezonnak is a már megszokott David Coulthard, Mika Häkkinen felállással vágtak neki. A maranellóiak ezzel szemben a Jaguárhoz szerződő Irvine helyére a brazil Rubens Barrichellót szerződtették. Rajta kívül Gaston Mazzane (Minardi), Jenson Button (Williams) és Nick Heidfeld (Prost Peugeot) nevét tanulta meg a világ rövid időn belül. Azaz itt érdemes pontosítani, hiszen Rubens már Senna kegyeltje is volt, hiszen a brazil, honfitársa tragikus, máig sem teljesen tisztázott tragédiája előtt egy évvel került a száguldó cirkusz vérkeringésébe.

Miután mindegyik csapat annak rendje és módja szerint bemutatta a nagyközönségnek az új modelleket, megindultak a tesztelések. Ki Mugellóban, ki Fioranóban, ki Jerezben, ki pedig egészen máshol próbálta faragni az ezredmásodperceket.

Az Ausztrál Nagydíj előtt az olasz sajtó nagyon optimistán állt hozzá az elkövetkezendő szezonhoz, és az időmérő tovább erősítette minden "vörös szívűben" azt az érzést, hogy ez a Ferrari most tényleg révbe érhet. Schumacher pénteken még összetörte az F1-2000-t, de már a tartalékautóval is mindössze fél másodperccel maradt el a McLarenektől, amely a tavalyi év azonos szakaszában közel 1,5 másodperc volt. A mezőny azért így is a szokott sorrendben sorakozott fel a rajtrácsra: Häkkinen, illetve Coulthard hátát nézte mindenki, utánuk jött a német, majd az új szerzemény, Rubens Barrichello.

A rajt után körökben nem változott a sorrend. Häkkinen és Coulthard tartották a pozíciót, de Schumacher egyre csak rótta a leggyorsabb köröket, amivel egyre közelebb került a vezető pároshoz. A hetedik körben Irvine balesete miatt behívták a biztonsági autót, ami ismét csak Schumacher oldalára billentette a mérleg nyelvét, hiszen közvetlenül felzárkózhatott a két ezüstnyíl mögé. A wokingiak gondjait tovább tetézte, hogy Coulthard autója megadta magát, és bár a bokszban sikerült bele életet verni, néhány méter megtétele után végleg bemondta az unalmast. Veszve még nem volt semmi, hiszen Häkkinen még tartotta a frontot, ám a Mercedes alatta is elfüstölt, és Schumacher a megörökölt első helyet már nem engedte ki a kezéből a futam végéig. Második helyen Rubens Barrichello végzett, és a dobogó legalsó fokára a Williamssel robogó meglepetésember, Ralf Schumacher állhatott fel.

Érthető módon Mika Häkkinen rendkívül csalódottan nyilatkozott: "Nagyon sajnálom az elszalasztott jó kezdést. Mindent a kezünkben tartottunk, de a technika ördöge megtréfált minket, és odaajándékoztuk a pontokat a riválisunknak."

Michael Schumacher persze majd kiugrott a bőréből: "Öt éve készülök erre a Ferrarival, és végre ebben az évben sikerült megnyernem az első futamot. Ez azt jelenti, hogy a csomagunk már most versenyképes, és ez mindenképpen nagyon jó hír."

Interlagosban folytatódott a Ferrari-Schumacher varázslat. Hiába vertek oda egyet a McLarenek a Ferrarinak az időmérőn, az első, illetve második helyről rajtoló Mercedesek már az első kanyar után meghajoltak a szokásától eltérően fantasztikus rajtot vevő Schumacher autója előtt. Mi több, hamarosan Barrichello is legyűrte a versenygép torkán a két McLaren-Mercedest. A teljes pánik akkor tört ki a wokingiaknál, amikor Häkkinen autója ismét technikai gondokra hivatkozva elszállt. Coulthard ugyan behozta a másodikszámú McLarent a második helyen, de Schumacher diadalát nem tudta megakadályozni. Sőt a skótot az első szárny szabálytalansága miatt később diszkvalifikálták.

Villámrajtot vett tehát a Ferrari, olyat, amiről nem sokan mertek álmodni a balul sikerült 1999-es szezon után. A show azonban Imolában tovább folytatódott. Az időmérőn még tartotta magát a két ezüstnyíl, de a versenyen ismét nem tudtak megálljt parancsolni a kerpeninek. Häkkinen egy ideig még tartotta a lépést a Ferrarit terelgető némettel, de a jobb boksztaktika meghozta a gyümölcsét, és Schumacher Häkkinen elé került, és ezzel meg is nyerte a nagydíjat. A harmadik helyen David Coulthard végzett, aki szépen csendben gyarapított pontjainak számát.

A cirkusz következő európai állomása a silverstone-i pálya volt, azaz a Brit Nagydíj. Túlzás lenne azt állítani, hogy Schumacher a szíve csücskébe zárta volna az aszfaltcsíkot (1999-ben itt törte el a lábát), de a futam előtt váltig bizonygatta, hogy nem foglalkozik a múlttal, kizárólag előre tekint. Ennek ellenére már az időmérőn látszott, hogy a tavaly pórul járt Ferraris igenis tart a pályától, mindössze az ötödik helyre kvalifikálta magát. Az időjárás viszontagsága miatt őrült edzést Barrichello nyerte Frentzen, Häkkinen és Coulthard előtt.

Angliában már mindenki megtanulta, hogy az eső döntő befolyássá nőheti ki magát a verseny óráiban. Szerencsére azonban vasárnapra kiderült az ég, és ezúttal megkegyelmezett a pilótáknak. A két McLaren nagyon jól jött el a rajtrácsról, viszont Schumacher a középmezőnybe csúszott vissza. A McLaren-Mercedeseket senki sem tudta megállítani. Rajtuk kívül egyedül Schumacher tudta felküzdeni magát a dobogó legalsó fokára. A szép reményekkel rajtoló Barrichello és Frentzen még a futam felénél kiesett.

A Spanyol Nagydíj előtt szörnyű tragédia borzolta a kedélyeket. A fantasztikus formában versenyző David Coulthard magánrepülőgépével lezuhant Lyon környékén. Ám hamarosan jött a hír, hogy a pilótának, és vele utazó barátnőjének a haja szála sem görbült meg, de sajnos a két pilóta életét vesztette. A skót a mai napi esküszik, hogy ott akkor angyalok vigyáztak rájuk.

A spanyol pálya mindig is a wokingiak fellegvárának számított. Ezért is volt meglepő, hogy Schumacher személyében a pole-t a Ferrari ünnepelhette szombaton. A versenyen viszont már nem alakultak ilyen jól a dolgok a tűzpirosak számára. Schumacher sokáig az élen haladt, de számos apró malőr tarkított az olaszok szereplését. Kezdjük rögtön azzal, hogy a német darabjaira törte a főmérnök, Nigel Stepney lábát. A sort egy elrontott kerékcsere színesítette, ami sok-sok pont elvesztésébe került a németnek. A hibás abronccsal mindössze az ötödik helyen tudta befejezni a versenyt. Így végül, ha érdekes események folyamányaként de megszületett a szokásos McLaren kettős siker.

A naptárban a nürburgringi Európa Nagydíj következett. Az időmérőn ezúttal nem Schumacher, és nem is Häkkinen vitézkedett, hanem a skót David Coulthard, aki egyedüliként tett meg szárazpályás kört az időmérőn, így nem csoda, hogy a nedves aszfalton mér senki nem tudta megfogni a köridejét. A McLaren finn pilótája a harmadik helyről rajtolhatott, míg előle Schumacher.

A startnál a finn, ahogy azt tőle rajongói már megszokhatták ismét otthagyott csapot-papot és már az első kanyarba elsőként fordult. Ám a sors mindenképpen meg akarta nehezíteni a finn életét, ezért néhány esőcsepp képében pozíciós előnyhöz juttatta a Ferrarival serénykedő németet. Schumacher könnyedén előzte meg Häkkinent, és nyerte meg az Európa Nagydíjat. A finnen kívül mindenki kört kapott az esőben szárnyakra lelt némettől.

Az olasz sajtó a hangos siker után már-már ódákat kezdett zengeni a Ferrariról, amikor az ezt meghallva gyorsan le is robbant Monte Carlóban. Ennyire azért ne haladjunk előre, nézzük sorjában az eseményeket. Már az időmérő sem a megszokott mederben zajlott. Schumacher pole pozíciója még nem is jelentett hatalmas meglepetést, ám Jarno Trulli második helye a Jordan-Mugen-Hondával annál inkább. A két McLaren-Mercedes mindössze a harmadik illetve az ötödik rajtpozíciót kaparintotta meg. A futamon a Jordan már nem tudott maradandót alkotni, Trulli hamar kiesett, de erre a sorsra jutott a hatalmas előnnyel vezető Schumacher is, akinek a megrepedt kipufogócső okozta a vesztét, ami megolvasztotta a hátsó kerékfelfüggesztését. Ekkor került először szóba az, hogy a wokingiaknál nem is biztos, hogy Häkkinen, hanem a monacói győztes, Coulthard az esélyesebb a világbajnoki cím megszerzésére (a skótnak hét futam után 5 ponttal többje volt, mint csapattársának).

Schumacher hajrája jobb volt

A Forma-1 mezőnye a következő versenyhétvégére, a tengerentúlra, Kanadába költözött. Az időmérőn nem történt nagy változás, Schumacher indulhatott az élről, mögüle pedig a McLarenek. Vasárnap a rajnál sem adott teret a riválisoknak a német, ráadásul helyzetét az is könnyítette, hogy David Coulthardot szabályszegés miatt "stop and go" büntetésre ítélték. A csapattárs, Mika Häkkinen cégül a negyedik helyen ért célba, míg a pályáért rajongó Giancarlo Fischella harmadik lett. Sokáig úgy tűnt, hogy Schumacher első helyéhez nem férhet kétség, ám egy makacs fékhiba miatt Barrichello könnyedén megelőzhette volna csapattársát, ám valószínűleg csapatutasítás miatt nem tette.

Kanadában nyugodtan kijelenthetjük, hogy sorsdöntő diadalhoz segítette Schumacher a Ferrarit. Ha ott nem kap Coulthard büntetést, könnyen másképp alakulhatott volna a verseny képe. A sors azonban rendes, és általában kárpótolja azokat, akik rá vannak utalva. Mondjuk úgy, hogy életük formájával ajándékozza meg őket. Magny-Cours-ban olyan David Coulthardot láthattak a tévénézők, és a versenyre kilátogatók, amilyennel, azóta sem találkozhattak. A skót az időmérőtől kezdve a verseny végéig mindent uralt, amit uralni lehetett. A rajtnál még elengedte Barrichellót, ám a 21. körben kíméletlenül megleckéztette a brazilt. Örömét tovább fokozta, hogy Schumachert is bekebelezte másodikra (nem éppen sportszerű módon a nemzetközi egyezményes jelet is kivillantotta újjaival sporttársa felé, amiért a futam után elnézést is kért), majd a habot maga a technika fújta fel arra a bizonyos tortára azzal, hogy az 58. körben megtette azt a szívességet, hogy becsődölt a Ferrari alatt. A versenyt természetesen Coulthard nyerte Häkkinen és Barrichello előtt. A bajnokság ismét teljesen nyílttá vált.

Ausztriában Irvine betegség miatt távol maradt, és Luciano Burti helyettesítette, de a futam nem erről maradt emlékezetes. Az időmérőn semmi különleges nem történt. Ezúttal a McLarenek kerültek a Ferrarik elé, és akkor még senki nem foglalkozott vele, de Ricardo Zonta élete legjobb helyezésést elérve közvetlenül Schumacher mögül rajtolhatott. A fiatal pilótának nem kellett több két pillanatnál, hogy a megszerzett nimbuszát elveszítse. A brazil ugyanis nem bírt a fenekén maradni a rajt után és egyszerűen beleszállt a Ferrari hátuljába, ami a német versenyének végét jelentette. A rossznyelvek szerint lehetett a dologban szándékosság is, de Schumacher rövidre zárt a pletykákat: "Zonta még fiatal, kissé tapasztalatlan. Nincs ezzel semmi gond, már én is későn fékeztem ő meg még később ezért történt a koccanás. Biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan tette, csak bizonyítani akart országnak, világnak."

Akkor még nem tudta a kerpeni, hogy ez a történet hazájában, Hockenheimben hajszálra ugyanígy megtörténik majd vele. Az időmérőn verhetetlen volt a hazai közönség előtt száguldó ferraris, ám a versenye most sem tartott tovább néhány méternél. A különbség mindössze annyi volt, hogy ezúttal Fisichella ment belé hátulról. Hogy ki volt a hibás? Nos a kamerák felvételei szerint az olasz, de a szándékosságot kizárhatjuk. Ismét pont nélkül zárt Schumacher, és pontokat szereztek riválisai.

A mezőny, ahogy már megszokhattuk, ezután hozzánk látogatott. A két McLaren-Mercedes nem ment rosszul, Häkkinen és Coulthard is előkelő helyről indult, de Schumachert nem tudták megfogni. A verseny viszont már más matematikai képlet alapján alakult. Häkkinen álomrajtot vett és már az első kanyar után könnyedén átugrotta a németet. Ehhez persze kellett az is, hogy a McLaren mérnökei a semmiből elővarázsoljanak pár lóerőt, mert a Mercedesek szemmel láthatóan nem hasonlítottak szombati önmagukhoz. A futamot végül Häkkinen nyerte, de Coulthard bármennyire is gyorsabb volt Schumachernél, nem bírta megelőzni a németet.

A sorban Belgium következett, ahol a hagyományosan jól szereplő Ferrarik teljes csődöt mondtak. Az időmérőn még csak-csak elevickéltek valahogyan az olaszok, de a futamon már esélyük sem volt. A nedves körülmények miatt a mezőny biztonsági okokból a safety car mögül rajtolt, és az első harmad után nyilvánvalóvá vált, hogy nem sikerült a Ferrari megfelelő beállítása. Igaz, hogy az első körökben még előzgetett a német, de az egyre száradó aszfalton a Ferrari a kerékcsere után elvesztette a tapadását, és Häkkinen könnyedén elhaladt mellette. Nem is akárhogyan! A Forma-1 történetének egyik legszebb előzéseként tartják számon.

Az Olasz Nagydíjon mindenképpen bizonyítania kellett a Ferrarinak, hiszen Michael hat pontos hátrányba került három elbaltázott futam után. Az időmérőn mesebeli kezdésben részesítette az istálló a kilátogató több tízezer olasz, Ferrari-szimpatizánst. A verseny előtt sokan felhívták a figyelmet az újonnan épített sikán veszélyeire, és sajnos az élet megint igazolta a szakembereket. A futamot egy borzasztó tragédia árnyékolta be. Heinz-Harald Frentzen, Jarno Trulli, és Rubens Barrichello tömegkarambolt okozott. Sajnálatos módon Frentzen autójáról lerepülő vaskos abroncs pont egy önkéntest talált fejen. Az olasz Paolo Gislimberti a korházba szállítás közben életét vesztette. A versenyt az eset után újra elindították, amelyet Schumacher nyert Häkkinen előtt.

Az Egyesült Államokban 1991 óta nem rendeztek Forma-1-es futamot. Azóta nagyot fordult a világ, és az okosok ott fenn úgy döntöttek, hogy a gyér érdeklődés miatt elköltöztetett sorozat visszatér Amerikába. A döntés olyannyira jól sikerült, hogy a kilátogató 250.000 ember ma is rekordnak számít a sport történelmében. A kissé átalakított ovális pályán a szokásosnál is pörgősebb akcióban volt részük a pilótáknak. Az első és második helyet Schumacher, és csapattársa Barrichello szerezte meg, akiket természetesen a két McLaren-Mercedesben ülő pilóta követett.

Coulthard kapta el a legjobban a rajtot a versenyen, ám a felvételek igazolták azt a gyanút, hogy a skót túlságosan is hamar akart startolni, ezért 10 másodperces büntetést kapott. Néhány körön keresztül azért próbálta hátráltatni az igyekvő Schumachert, de miután az megelőzte rögtön kiszáguldott a bokszba. A versenyt taktikus csatával a német meg is nyerte, és örömét azt tette teljessé, hogy Häkkinen Mercedese a 24. körben beadta a kulcsot, és ezzel, két futammal a szezon vége előtt majdhogynem eldőlt a világbajnoki cím sorsa. Második helyen Barrichello, harmadikon Frentzen ért célba.

A Japán Nagydíjon tehát mindent vagy semmit kellett játszania a McLarennek. Ennek ellenére, ha csak hajszálnyival is, de Schumacher futotta meg az időmérő leggyorsabb körét. A verseny rajtjánál aztán következett a szokásos figura. Häkkinen mindenkinél gyorsabban kapcsolt, és magához ragadta az első helyet, majd ütemes tempóban leszakította magáról a németet. Már-már úgy nézett ki, hogy a finn Malajziáig, a szezonzáró futamig húzza a döntést, amikor hirtelen eleredt az eső, és Schumacher egyszer csak ott termett mögötte. Ekkor jött a zseniális Ross Brawn és olyan taktikát dolgozott ki, hogy a végén szinte a fizika törvényeit meghazudtoló módon Schumacher került az élre, és megnyerte a világbajnokságot.

A klasszis tehát több évnyi kínlódás után révbe ért, méghozzá úgy, hogy egy másik klasszist taszított le a trónról. Persze a vérmesebb Schumacher rajongók azonnal szeretik hangsúlyozni, hogy Häkkinen közel sem akkora versenyző, mint kedvencük, pedig ezt nem lehet ilyen egyszerűen kijelenteni. Persze a vb-címek alapján könnyű helyzetben vannak az érvelők, de ha mondjuk csak 2000-ban kétszer nem romlik el a McLaren, már a finn a világbajnok.

Mindkét ember hatalmas versenyző, küzdő, és igazi sportember. Igaz, hogy mindkettőnek voltak azért fricskái egymással szemben, de az meg sem közelíti azt a fajta mocskolódást, amit mondjuk Hamilton, és Alonso között láthattunk.

Az ünneplés után a Ferrari még egyszer megrázta magát, és Malajziában a konstruktőri címet is bezsebelte, amely megfelelő lezárása volt egy tökéletes évnek.


A 2000-es világbajnokság végeredménye
Pilóták:

Csapat