1997 - Villeneuve felért a csúcsra
Bálint 2008.01.04. 17:10
Már az 1997-es szezon előszeléből sokan arra következtettek, hogy kivételesen pazar idényben gyönyörködhetnek majd. A három új csapat megjelenése az autósport királykategóriában, valamint az új nevek, illetve a furcsa átigazolások biztosítottak minket arról, hogy egy percig sem fogunk unatkozni a tévéink előtt popcornt ropogtatva.
Kezdődött azzal az év, hogy a Williams vezetői bejelentették, újdonsült világbajnokukat szélnek eresztik. A szakma és a rajongók egyszerre kapták fel a fejüket a hír hallatán, hiszen nem szokás egy világbajnokon túladni.
Az Arrowshoz igazoló Damon Hill helyére az a Jacques Villeneuve lépett, akiben már az 1996-os szezonban is láthattuk a pislákoló tehetség szikráját. A kanadai elsőszámú pilótaként, Heinz-Harald Frentzennel az oldalán vágott neki a szezonnak, amelyet soha nem törölhetnek majd ki az akkor mindössze 26 éves fiatalember fejéből.
Pedig a szezon nem úgy indult számára, ahogyan az a világbajnokok könyvében meg van írva. Az időmérőn még szárnyalt ugyan a Williams újdonsült elsőszámú pilótája, hiszen élete negyedik pole-ját szerezve kedvező előjelekkel várta a vasárnapi futamot, azonban a sors egészen másképp rendelkezett, és Villeneuve vasárnap már az első kanyarban megkóstolta Johnny Herbert autóját, és néhány kör után leiratkozott a versenyen résztvevők névsoráról. Az izgalmas futamot végül David Coulthard nyerte a McLaren-Mercedes színeiben. A ferraris Michael Schumacher 1997-ben már az első futamon dobogóra állhatott, a harmadik helyet pedig Mika Häkkinen kaparintotta meg.
|
Az első hétvége után tehát nem arról cikkeztek az újságok, hogy a Williams megérdemelt győzelmet aratott a szombati parádés szereplés után, hanem arról, hogy miféle válságot idézhet elő a csapnivaló kezdés az istállónál.
A "kabaré" azonban Brazíliában tovább folytatódott, hiszen Jacques Villeneuve ismét megszerezte a pole pozíciót, viszont szokásához híven ismét kiszáguldott a versenyből az első kanyarban. A kanadai hibája ezúttal nem tűnt végzetesnek, mert jócskán lemaradva a többiektől, de legalább folytatni tudta a versenyt. Sőt, a Williams az incidens után olyan jól összekapta magát, hogy a 49. körben azon kapta magát Villeneuve, hogy Gerhard Bergert támadgatja az első helyért, akit a leintésig sikerült is megelőznie. Ha nehezen is, de a kanadai végre kikaparta a már félig megkezdett gesztenyét, és megszerezte első pontjait a szezonban. Második helyen a beért osztrák, míg harmadik pozícióban Olivier Panis mosolygott.
A sajtó természetesen egészen másképp állt a Williamshez, és magához a pilótához is a Brazíliában aratott diadal után. A jó eredménytől belelkesülve Villeneuve zsinórban harmadszor kaparintotta meg a legjobb időt szombaton, ezúttal Argentínában nem tudtak mit kezdeni a zsenge korú tehetséggel. A futam első pillanatai a tengerentúlon sem teltek el eseménytelenül. Rögtön a rajt után Michael Schumacher és Rubens Barrichello találkozott össze, aminek következtében a német feladta a nagydíjat. Így nyílt lehetősége az addig még a színfalak mögött rejtőzködő Eddie Irvine-nak arra, hogy megmutassa, milyen tehetség lakozik benne. A tűzpiros autóval versengő sportember tényleg mindent elkövetett, hogy megfogja az első pozícióban száguldó kanadait, de minden próbálkozása ellenére kudarcot vallott, és végül másodikként intették le a kockás zászlóval. A harmadik helyen első teljes szezonját kezdő Ralf Schumacher végzett, akit akkor még hatalmas tehetségnek kiáltottak ki.
San Marinóban esélyeshez méltóan ismét a lovak közé csapott Villeneuve, és csapattársa, Heinz-Harald Frentzen előtt megnyerte az időmérőt. Az 1997-es San Marinói Nagydíj egyben Gerhard Berger 200. futama is volt, ám a technika ördöge kibabrált vele, és az osztrák hamar befejezte a versenyt. A sorozat negyedik állomásán Heinz-Harald Frentzen is igazolta szerződtetésének jogosságát, ugyanis miután Villeneuve váltóhiba miatt kiállt, behúzta az első helyért járó pontszámot a Williamsnek.
|
Úgy tűnt, hogy kissé megfeneklett Villeneuve hajója, és erre a Monacói Nagydíj igazolást is adott, hiszen Jacques azon futamai számát gyarapította, ahol nem ért célba miután falba vágódott versenyautójával. Igaz a hétvége nemcsak neki, hanem a teljes Williamsnek balul sült el, hiszen a csapat másodikszámú versenyzője, Frentzen is idejekorán feladta a küzdelmet. A két pilóta kiválása után Michael Schumacher szélsebesen robogott szezonbeli első diadala felé. Barrichello ugyan megpróbálta követni a klasszist, de a hátránya egyre csak duzzadt a némettel szemben, aki végül 53 másodperces előnnyel megnyerte a versenyt. Harmadik helyen a csapattárs, Eddie Irvine végzett.
Spanyolországban aztán minden visszaállt a megszokott kerékvágásba. Villeneuve a pole pozíció megszerzése után harmadik győzelmét aratva megerősítette vezető pozícióját a világbajnoki címért folyó versenyben. Másodikként a fantasztikus szezont produkáló Olivier Panist, míg harmadikként Jean Alesit intették le.
Mindenütt jó, de legjobb otthon. Na ezt az örök igazságot biztosan nem írta volna alá Villeneuve a Kanadai Nagydíj után. Az időmérőn ezúttal Schumacher volt a leggyorsabb ám ezen a futamon ez senkit sem érdekelt, ugyanis tragikus eseménynek lehetett szemtanúja a kanadai publikum. A Prost-Mugen-Honda fantasztikusan szereplő pilótája, Olivier Panis az 54. körben olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy szétroncsolódott a lába. Az eset után leintették a futamot, melyet így Michael Schumacher nyert meg. Panis egyébként hat versenyre eltűnt a mezőnyből (Jarno Trulli helyettesítette), és ami a legfájóbb, hogy utána végig érezni lehetett eredményein a sérülést. A futam krónikájához tartozik, hogy Kanadában debütált Alexander Wurz, aki a betegeskedő Gerhard Bergert helyettesítette.
Franciaországban különösebb izgalmak nélkül Michael Schumacher lett az első, akit Heinz-Harald Frentzen követett. A vb-t vezető Villeneuve tetemes hátránnyal a negyedik helyen végzett. A két Williams közé, Eddie Irvine ékelődött be.
A Brit Nagydíjon aztán nem talált legyőzőre Villeneuve. Miután Frentzennel kibérelték maguknak az időmérőn az első sort, a kanadait a versenyen sem tudták megszorítani. A történethez viszont hozzátartozik, hogy Frentzen be sem fejezte a futamot. A Williams mögött két Benetton-Renault sorakozott fel. Jean Alesi, és meglepetésre Alexander Wurz is a pódiumról integethetett.
|
A Német Nagydíjon kellemesen csalódhattunk Gerhard Bergerben, aki édesapja halála után valószínűleg - félreértés ne essék - kissé megkönnyebbülve fantasztikus győzelmet aratott Németországban. Michael Schumacher és Mika Häkkinen csak asszisztáltak a győzelméhez.
Talán az évad legjobb versenyét láthatták a magyar nézők augusztusban. Az eddig sehol sem lévő Damon Hill harmadikként kvalifikálta magát a Hungaroringen, és sokáig vezetett is, ám az Arrows az utolsó körökben köhögött, és Villeneuve meg tudta előzni a britet. Harmadikként Johnny Herbertet intették le
Belgiumban Villeneuve ugyan pole pozícióból indulhatott, de a versenyautója nem működött hibátlanul, ezért visszacsúszott az ötödik pozícióba. A futamot Schumacher nyerte Fisichella, illetve Frentzen előtt.
1997 legemlékezetesebb pillanatai
Olaszországban egy rég nem látott ismerős ragadta magához a kezdeményezést. David Coulthard a hatodik helyről felküzdve magát megnyerte a futamot. Egyedül Jean Alesi és Frentzen tudták tartani vele a lépést. Villeneuve és a Ferrait terelgető Schumacher is a középmezőnyben végzett.
1997. szeptembere a kanadaié volt. Villeneuve Ausztriában és a Nürburgringen is diadalmaskodott - utóbbi történetesen a Luxemburgi Nagydíjat jelentette -, és úgy tűnt, eldőlt a világbajnokság.
Ám a sors másképp rendeltetett, mivel Villeneuve-öt a következő futamon diszkvalifikálták, miután sárga zászlós jelzés alatt nem lassított a kvalifikáción. Michael Schumacher megnyerte a versenyt, ezzel az utolsó hétvégre maradt a döntés.
Ami az Európa Nagydíj 48. körében, Jerezben meg is született. A Dry Sac kanyarban Villeneuve és Schumacher összekoccantak, ami miatt a német feladni kényszerült a futamot. A kanadai bebújt riválisa mellé, aki nem tudta tartani pozícióját, de egy kétségbeesett manőverrel még próbálta menteni a menthetőt. A kísérlet az azóta elhíresült képsorokat eredményezte, az viszont a mai napig nem derült ki, hogy ki hibázott, de tény, Villeneuve lett a világbajnok. Persze a média számtalan verziót dolgozott ki. Voltak, akik műszaki hibára gyanakodtak, voltak, akik Schumachert, és persze voltak, akik Villeneuve-öt tették felelőssé a történtek miatt. Az FIA utólag elvette Michael Schumacher pontjait, tehát a német papíron nulla ponttal zárta a szezont.
Villeneuve és Schumacher páros gyakorlata
Összességében egy nagyon kiegyensúlyozott idényen voltak túl a pilóták 1997-ben, és ha netán fordítva sült el volna a dolog, Michael Schumacher világbajnoki címe is teljesen megérdemelt lett volna.
Az 1997-es világbajnokság végeredménye
Pilóták:
|
Pilóta |
Pont |
1. |
J. Villeneuve |
81 |
2. |
H. Frentzen |
42 |
3. |
D. Coulthard |
36 |
4. |
J. Alesi |
36 |
5. |
G. Berger |
27 |
6. |
M. Häkkinen |
27 |
7. |
E. Irvine |
24 |
8. |
G. Fisichella |
20 |
9. |
O. Panis |
16 |
10. |
J. Herbert |
15 |
11. |
R. Schumacher |
13 |
12. |
D. Hill |
7 |
13. |
R. Barrichello |
6 |
14. |
A. Wurz |
4 |
15. |
J. Trulli |
3 |
16. |
P. Diniz |
2 |
17. |
M. Salo |
2 |
18. |
S. Nakano |
2 |
19. |
N. Larini |
1 |
20. |
M. Schumacher |
0 |
21. |
J. Magnussen |
0 |
22. |
J. Verstappen |
0 |
23. |
G. Morbidelli |
0 |
24. |
N. Fontana |
0 |
25. |
U. Katajama |
0 |
26. |
T. Marques |
0 |
Csapat
|
Csapat |
Motor |
Pont |
1. |
Williams |
Renault |
123 |
2. |
Ferrari |
Ferrari |
102 |
3. |
Benetton |
Renault |
67 |
4. |
McLaren |
Mercedes |
63 |
5. |
Jordan |
Peugeot |
33 |
6. |
Prost |
Mugen Honda |
21 |
7. |
Sauber |
Petronas |
16 |
8. |
Arrows |
Yamaha |
9 |
9. |
Stewart |
Ford |
6 |
10. |
Tyrrell |
Ford |
2 |
11. |
Minardi |
Hart |
0 |
|