A fiatal mérnök, Mauro Forghieri csak az évad végén állt a csapat rendelkezésére, amikor Phil Hill számára már késő volt ahhoz, hogy megvédje világbajnoki címét. A kaliforniai versenyző abban bízott, hogy Carlo Chiti időben elkészül nyolchengeres ATS autójával, azonban az csak 1963 júniusában jelent meg a versenypályákon. A Ferrari csapatra 1962-ben igen nehéz idők jártak, helyettük a BRM volánjánál ülő Graham Hill játszotta a főszerepet. Stirling Moss számára végre elérkezett a rég várt lehetőség, hogy a Ferrari színeiben versenyezzen, azonban az április 23-án, Goodwoodban megrendezésre került verseny véget vetett pályafutásának. Kilenc körrel a futam vége előtt Moss a negyedik helyen autózott, amikor kiállni kényszerült a boxba. A pályára két kör hátránnyal érkezett vissza, ezért mindent el szeretett volna követni annak érdekében, hogy ledolgozza lemaradását. A harmincnegyedik körben új rekordot állított fel: kétszáz kilométeres óránkénti sebességgel haladt, amikor utolérte Hill BRM-jét. Moss kihúzódott, hogy megelőzze őt, ekkor azonban kisodródott és egy földlabdának csapódott. Negyvenöt hosszadalmas perc telt el, amíg kiszabadították a roncsok közül. Súlyos fejsérülése mellett számos törést szenvedett, hetekig kómában volt és bal oldala átmenetileg lebénult. Egy esztendőbe telt, mire teljesen felépült, azonban a pilóta még maga is megrémült attól, amit balesete kapcsán barátjának mondott: "Halálos szerencsétlenség ért."

Az évad első futamára május 20-án, Zandvoortban került sor, ahol Graham Hill haladt át elsőként a célvonalon, míg Jim Clark, Dan Gurney és John Surtees technikai problémákkal küszködött. Ez volt a BRM csapat második Hollandiában elért sikere, mivel három évvel korábban Joakim Bonnier ezen a pályán ünnepelte Alfred Owen versenyistállója első Formula-1-es győzelmét. A következő állomás Monte-Carlo volt, ahol Graham Hill és legnagyobb ellenfele, Jim Clark is kiesett a versenyből. A futamot Bruce McLaren nyerte, akit a Ferrari versenyzője, Phil Hill követett.

A Belga Nagydíjon Clark megszerezte első futamgyőzelmét 1962-ben. A második helyezett Graham Hill volt, aki negyvenöt másodperces lemaradással ért célba. A megmérettetés kishíján tragédiába torkollott, amikor Willy Mairesse és Trevor Taylor között szoros küzdelem alakult ki a második pozícióért. A két pilóta kétszáz kilométeres óránkénti sebességgel összeütközött, s míg Taylor néhány horzsolással megúszta az esetet, Mairesse súlyos égési sérüléseket szenvedett. A pilóta, akit vetélytársai csak Wild Willy-nek becéztek, Formula-1-es pályafutása során gyakran szenvedett súlyos balesetet; 1963-ban La Mans-ban, majd nem sokkal később a Nürburgringen is. A fiatal autóversenyző ezeket a szerencsétlenségeket is túlélte, azonban utolsó balesetét követően (1968, La Mans) két hétig kómában volt. Mairesse azonban ennek ellenére folytatni akarta a versenyzést. Egyetlen olyan csapat sem akadt, aki rendelkezésére bocsátott volna egy versenyautót. 1969 szeptember 4-én a pilótát holtan találták szállodai szobájában, aki egyes elmondások szerint altatótabletta túladagolásával vetett véget saját életének.

A Spában megrendezésre került verseny érdekessége volt Joseph Schiffert rajthoz állása is, aki korábban saját maga finanszírozta motorversenyzői pályafutását, majd később a Formula Fordban való szereplését. A huszonöt esztendős pilóta egy Lotus Climax-szal a tizedik helyet szerezte meg. Az 1962-es esztendő a nehézipari vállalatok sztrájkjának ideje is volt, ezért a Ferrari lemondta a Francia Nagydíjon való szereplését, míg a Porsche alakulata Belgiumban nem állt rajthoz. A július 8-án Rouenben megrendezésre került futamon Gurney és Bonnier már részt vettek, ahol az amerikai pilóta már az edzés során lázzal küszködött, s így csak a harmadik sorból vághatott neki a megmérettetésnek. Édesapja a helyszínen kísérte figyelemmel fia teljesítményét, ami úgy tűnik, szerencsét hozott neki. Az 1962-es Francia Nagydíj győztesét Dan Gurney-nak hívták. A Formula 1-es világbajnokság négy futammal az évad vége előtt is nyitott volt, mivel a szezon folyamán elért öt legjobb eredmény került értékelésre. Hill 19, Clark 18, McLaren 16, Phil Hill és Surtees 13-13 ponttal rendelkezett.

Elérkezett augusztus ötödike, a Német Nagydíj napja. Graham Hill, Surtees és Gurney két és fél órán keresztül küzdött a győzelemért, egymást mindig megelőzve. A verseny másik érdekessége az volt, hogy Jack Brabham saját autójával állt rajthoz. A következő futamra közel másfél hónapot kellett várni, ahol a BRM versenyzői kettős győzelmet arattak. A Monzában megrendezésre került futamon Graham Hill nagy magabiztossággal nyert Richie Ginther előtt. Jim Clark a hajtómű meghibásodása miatt feladni kényszerült a küzdelmet.

Az évad utolsó előtti futamán, Watkins Glennben Jim Clark győzedelmeskedett, azonban a szezon mégis tragikus véget ért Rob Walker számára. Mikor már úgy tűnt, hogy Moss felépül a balesetéből, Mexikóban újabb szerencsétlenség történt. A fiatal Ricardo Rodriguez a Walker-Lotus 24 volánjánál életét vesztette. Az 1962-es esztendő utolsó futamát megelőzően Gary Hocking Rob Walker Lotusával a Natal Nagydíjra készült, amikor ő is halálos balesetet szenvedett.

A szezonzáró futam december 29-én került megrendezésre, ahol Graham Hill világbajnoki címet szerzett. A verseny elején Clark állt a mezőny élén, és körről körre növelte előnyét. Úgy tűnt, hogy sikerült legyőznie Hillt, azonban a 82 körös megmérettetés 62. körében fel kellett adnia a küzdelmet. A győzelmet és a világbajnoki címet Graham Hill szerezte meg, aki a levezető körben véletlenül egy kisgyermek lábára hajtott, akitől azonnal elnézést kért, s akivel még hosszú ideig tartotta a kapcsolatot.