Új szabályokat léptettek életbe, amelyek értelmében a versenytáv maximum háromszáz kilométer lehetett, és a megmérettetés időtartama nem haladhatta meg a két órát. A csapatok kizárólag 100-130-as oktánszámú üzemanyagot használhattak, aminek következtében csökkent a fogyasztás, így lehetőségük nyílott arra, hogy kevesebb benzinnel -így könnyebb autóval- álljanak rajthoz.

Az évadnyitó futam Argentínában került megrendezésre, amelyet eredetileg töröltek a hivatalos helyszínek listájáról, azonban a szervezőknek mégis sikerült elérniük azt, hogy 1958. január 19-én Buenos Aires-ben felbőgjenek a versenyautók motorjai. A BRM és a Vanwall csapatok nem készültek el időben autóik átépítésével, ezért pereskedni kezdtek. A megmérettetés során az események váratlan fordulatot vettek, így az angol csapatok elálltak a pertől. Argentínában mindössze tíz autó állt rajthoz. A Ferrarit Hawthorn, Collins és Musso képviselte, a Maserati alakulatát Fangio, Behra, Mendteguy, Schell és Paco Godia erősítette. Walker 1,5 literes Climax motorral szerelt versenyautójának teljesítménye csupán 165 lóerő, a percenkénti fordulatszáma 6500 volt. A mérlegen mindössze 360 kilogrammot nyomott, ami kétszázzal kevesebb volt, mint a vetélytársak versenygépei. A Vanwall stratégiai okokból a pehelysúlyú Stirling Mosst ültette a volán mögé, hogy ebből előnyre tehessenek szert. Az első rajtkockát Juan Manuel Fangio szerezte meg, Moss két másodperccel rosszabb időt futott, ami a hetedik rajtpozícióra volt elegendő. Moss "kalózjelmezben" kényszerült rajthoz állni, miután felesége belenyújt a szemében, amikor az autóversenyző a hátára akarta venni. A rajtnál Collins féltengelye eltört, Hawthorn megpördült, Fangio és Behra Maseratijával is problémák merültek fel, így a nyolcvan körös megmérettetés harmincötödik körében egy Cooper állt a mezőny élén. Mindenki arra számított, hogy hamarosan Moss kigurul a boxba kerékcserére. A verseny vége előtt húsz körrel Moss előnye harminchárom másodperc volt Musso-val szemben, amikor a Ferrari úgy határozott, hogy támadásba lendülnek. Musso-nak már nem sikerült megelőznie Mosst, aki végül 2,7 másodperces előnnyel halat át a célvonalon. Ez volt a Formula—1 történetében az első olyan alkalom, amikor egy középmotoros autó győzedelmeskedett.

Az évad második futamát Maurice Trintignant nyerte Rob Walker Cooper-Climax-jának a volánjánál, Monte Carlo-ban. A fiatal zseni, Colin Chapman két orrmotoros Lotus-Climax-szal érkezett meg a verseny helyszínére, amelyeket Graham Hill és Cliff Alison vezettek. Zandvoortban Moss rajt-cél győzelmet aratott Vanvall versenyautójával, mialatt Jean Behra és Harry Schell a BRM-mel a második, illetve a harmadik helyet szerezték meg. A negyedik helyen Roy Salvadori tartózkodott, aki egy Cooper T45 típusú autóval állt rajthoz. A Ferrari számára nagy csalódást jelentett a futam, mivel Mike Hawthorn csupán az ötödik helyet tudta megszerezni, a közel száz lóerővel erősebb autóval. Hawthorn levelet írt Enzo Ferrarinak, hogy ez így nem mehet a jövőben tovább, aki erre reagálva javulást ígért.

A Belga Nagydíjon úgy tűnt, hogy a csapat hozza régi formáját, mivel a gyors pályán ki tudták használni a több lóerő nyújtotta előnyöket. Hawthorn megszerezte az első rajtkockát, míg a tizenkilencedik rajtpozícióból egy hölgy indulhatott, Maria Teresa de Filippis. Ő volt az első női Formula-1-es versenyező, aki végül tizedikként fejezte be a megmérettetést. A Ferrari győzelmi esélyei már a rajtot kövezően meghiúsultak, mivel Hawthorn, Musso és Collins egy tévedésből kifolyólag túlmelegedett motorral vágtak neki a futamnak, míg a Vanwall problémamentesen átvette a vezetést, majd diktálta a tempót. Moss rosszul váltott, így Brooks győzedelmeskedett. Brooks győzelme is majdnem meghiúsult, ugyanis autóján kevéssel a verseny végét megelőzően eltörött a hajtómű. Hawthorn a második helyre hozta be a Ferrariját, azonban annak motorja a célvonalon való áthaladáskor megadta magát. A harmadik helyezett Stuart Lewis-Evans is egy meghibásodott géppel ért célba, akinek a Vanwall-ján az első felfüggesztés törött el. A negyedik helyezett Cilff Allison, aki egy Lotus-Climax-szal versenyzett, elméletileg meg is nyerhette volna a küzdelmet, amennyiben a szabályok nem kerültek volna módosításra. Az eredetileg harminc körös versenyből huszonnégyet kellett teljesítenie a pilótáknak, ami 338,4 kilométernek felelt meg. Mike Hawthorn egyre gyakrabban került a kritikusok célkeresztjébe, mivel egyesek szerint nem az elvárásoknak megfelelően teljesített.

A július 6-án Reims-ban megrendezésre került versenyen meggyőzően szerepelt, pont úgy, mint öt esztendővel korábban, amikor Fangio felett diadalmaskodott. Luigi Musso megpróbált lépést tartani az élen autózó Hawthornnal, azonban a célegyenest követő, hosszúra nyújtott jobbos kanyarban 240 kilométeres óránkénti sebességgel letért az aszfaltról, majd felborult. Luigi Musso a helyszínen életét vesztette. A Ferrari versenyigazgatója, Romolo Tavoni idegösszeroppanást kapott, Hawthorn, Collins és Wolfgang Berghe von Trips a versenyt követően csak csendben ültek, akik a Formula-1 tragikus pillanatait idézték fel.

Az Angol Nagydíjat megelőzően két brit pilóta vezette a világbajnoki tabellát, 23-23 ponttal. Moss és Hawthorn mindenáron győzni szeretett volna, azonban a nevető harmadik Peter Collins volt, aki a Ferrari-Dino volánjánál rajt-cél győzelmet aratott. Moss kiesett, Hawthorn a második helyre hozta be autóját, és ő teljesítette a leggyorsabb kört is, így hét ponttal lett gazdagabb. Évzizedekkel később Tony Brooks így emlékezett vissza ezen időszakra: "Mike mindig is a pontrendszerhez igazodott. Ezért sikerült neki egyetlen győzelemmel világbajnoki címet nyernie. Stirling háromszor-négyszer is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára, de mivel egy-egy győzelmet kevés ponttal jutalmaztak, ezért sikerült Mikenak az, ami Moss-nak nem. Mike ehhez tartotta magát, és ez hozta meg számára sikert. Az autóversenyzés már csak ilyen."

Német Nagydíj 1958. augusztus 3-án rendezték, ahol Tony Brooks győzedelmeskedett, azonban sikerét egy tragédia árnyékolta be. Peter Collnis a Ferrari volánjánál ülve letért a pálya ideális ívéről, majd felborult. Hawthorn szemtanúja volt barátja halálának, amelynek képsorait egész élete során nem tudott feldogozni. Az események hatására megelégelte a Formula-1-et és a visszavonulását fontolhatta. Mivel ő állt a világbajnoki ranglista élén, a Ferrarinál arra kérték, hogy folytassa. Végül barátja emlékének tiszteletére befejezte amit elkezdett.

A versenynaptárban még három további futam szerepelt és a hat legjobb eredményt vették figyelembe a végelszámoláskor. Hawthorn az évad során hatszor végzett pontszerző helyen, Moss négyszer, így neki még lehetősége volt arra, hogy a maximális pontot a saját számlájára írassa. Hawthorn esélyei nem voltak túl rózsásak, de mindent elkövetett annak érdekében, hogy az év végén ő vihess el a pálmát.

A Portugál Nagydíjat a 7,4 kilométeres Portói pályán rendezték. Mivel Musso és Collins is a kettes rajtszámú Ferrari Dino volánjánál szenvedtek halálos balesetet, így Hawthorn autójára a 22-es szám volt felfestve, ami végül szerencsét hozott neki. A Moss-szal folytatott küzdelemből nem Hawthorn került ki győztesen, ugyanis a Ferrari fékjei rosszabbul üzemeltek, mint a Vanwall-é. A csapat rádión közölte Moss-szal, hogy vetélytársáé a leggyorsabb kör, ami egyben azt is jelentette, hogy folyamatosan azonos köridőket autózik. Ez az egy pont igen fontos szerepet játszott, mivel a végelszámolásnál Moss csupán egy ponttal csúszott le a világbajnoki cím megszerzéséről. Moss lekörözte csapattársát, a harmadik helyen álló Stuart-Lewis Evanst, azonban az utolsó körben megpördült, aminek következtében autója lefulladt. Hawthorn megpróbálta betolni a Ferrarit, hogy folytathassa a küzdelmet. A brit pilóta arra kényszerült, hogy a pálya szélén a menetiránnyal szemben terelgesse a Ferrarit, majd visszaugrott autójába, és végül a második helyet szerezte meg. Ezért az akcióért diszkvalifikáció fenyegette, azonban Stirling Moss kiállt legnagyobb ellenfele mellett. "Mike a pálya szélén tolta be a Ferrarit, ezért nem lehet menetiránnyal szembeni haladás miatt megbünteti őt." Mossnak köszönhetően Hawthorn megtarthatta a második helyért járó pontjait.

Monzában Moss kiesett, így Hawthorn számára nagy lehetőségek kapui nyíltak meg, komoly esélyei voltak arra, hogy idő előtt biztosítsa világbajnoki címét. A terveket Tony Brooks hiúsította meg, akinek sikerült megelőznie a Ferrarit és elsőként áthaladnia a célvonalon.

Az 1958-as esztendő utolsó Formula-1-es futamát megelőzően Hawthorn negyven, míg Moss harminckettő ponttal rendelkezett. Amennyiben sikerült volna győznie, és a leggyorsabb kürt futnia, negyven egy pontja lett volna. Hawthornnak csak abban az esetben járt volna pont, ha második vagy első helyezettként érkezik célba. A másodikért helyért hat pont járt, amit az Argentínában szerezett négy pontja helyett írtak volna jóvá neki, ami összesen negyvenkettő pontot eredményezett volna. A verseny hamar másodlagossá vált, ugyanis Stuart Lewis-Evans súlyos balesetet szenvedett, amikor a Vanwall motorja tönkrement, és az autó a saját olaján megcsúszott, majd kisodródott a pályáról. Evansnek sikerült saját erejéből elhagynia az autót, azonban overallja ekkor már lángokban állt. A sokk hatására nem vette észre a feléje közeledő pályaőrt, aki egy tűzoltó készülékkel igyekezett a szerencsétlenül járt pilóta segítségére. Súlyos égési sérüléseket szenvedett, amibe hat nappal később belehalt. Bernie Ecclestone-nak komoly tervei voltak vele, azt szerette volna, hogy a Cooper-Climax-nál versenyezzen. A futamot végül Moss nyerte, és megszerezte a leggyorsabb kört is, azonban Hawthornnak a második hely is elegendő volt a világbajnoki cím megszerzéséhez. Ebben az esztendőben írták ki először a konstruktőrök világbajnokságát is, amelyet Moss győzelmének köszönhetően a Vanwall nyert.

Tony Vanderwall-re is nagy hatással volt Stuart Lewis- Evans tragédiája, aki úgy döntött az 1959-es esztendőben nem indítja Vanwall csapatát a Formula-1-ben. Mike Hawthorn szintén bejelentette visszavonulását, és lázasan készülődött az esküvőjére. Komoly tervei voltak a jövővel kapcsolatban: át szerette volna venni négy évvel korábban elhunyt édesapja vállalatát. 1959. január 22-én Hawthorn a Jaguárjával Londonba tartott, amikor közel apja balesetének helyszínéhez utolért egy fehér Mercedest, ami Rob Walker tulajdonában volt. Hawthornt egyből felismerte, aki 180 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, amikor az egyik jobbos kanyarban a Jaguar megúszott az eső áztatta aszfalton, nekiment egy teherautónak, majd a fának csapódott. Az 1958-as esztendő világbajnoka tragikus halála megrázta a versenyzőtársakat.