Az új versenygépeknek a szigorú biztonsági előírásoknak is meg kellett felelniük. A brit csapatok vezetőinek nem igazán tetszettek ezek, mivel éppen most vették át az uralmat az autóversenyzésben az olasz konstruktőröktől. A Ferrari és a Porsche hamar megbarátkoztak a gondolattal, ugyanis ők a korábbi évekből rendelkeztek a szabályoknak megfelelő autókkal.

Az 1959-es esztendőben a Charles és John Cooper, Colin Chapman, valamint Leonard Lee által épített 2,5 literes motorok játszották a főszerepet. A Ferrarik súlya közel száz kilogrammal több volt, mint a Cooper és Lotus tömege. Stirling Moss ebben az évadban már nem szerette volna elveszíteni a világbajnoki címet, ezért úgy döntött, hogy Rob Walker privát Cooper-Climax-jával áll majd rajthoz. Az évad első két futamán Monte Carlóban és Zandvoortban az ERSA-Citroen motor meghibásodott, így a már biztosnak tűnő győzelem is meghiúsult. A világbajnoki cím másik legnagyobb esélyese Tony Brooks volt, aki Cliff Allison, Phil Hill, Olivier Gendebien mellett a Ferrari alakulatát erősítette. Moss és Brooks mellett Jack Brabham is bízott a végső győzelemben, azonban arra nem sokan számítottak, hogy sikerülni fog véghez vinnie tervét.

Az évad első Formula-1-es futamát 1959. május 10-én rendezték Monte Carlóban, amelyen Brabham megszerezte pályafutása első győzelmét az autóversenyzés elit kategóriájában. Moss egy perces előnnyel uralta a mezőnyt, amikor tizennyolc körrel a futam vége előtt a motor megadta magát. Jack Brabham a futam során égési sérüléseket szenvedett, mivel a csővezetékek a pilótafülkét és a pedálokat is felforrósították, aminek következtében a lábán hólyagok keletkeztek. Az új Forma-2-es Porsche, Wolfgang Berghe von Trips-szel a volánnál a tizenkettedik helyről vághatott neki a megmérettetések, azonban nem tudott célba érni. Trips a második körben a falnak csapódott, a balesetben Allison és Bruce Halford is érintettek voltak. Az esetet sokak szerint a grófi családból származó pilóta vezetési stílusa váltotta ki.

Három héttel később, a Holland Nagydíjon a BRM megszerezte első győzelmét. A győztes autót Joakim Bonnier vezette. Stirling Moss, aki korábban ezen a helyszínen tesztelte a BRM versenygépeit, az élről kényszerült feladni a küzdelmet. A Walker-Cooper motorja ismét megadta magát. A másik két Cooper-nél, amelyeket Brabham és Gregory vezettek, a hajtómű hibásodott meg. Az újonc pilóta, Innes Ireland a Lotust a negyedik helyre hozta fel. Ireland az 1956-os esztendőben Szuez-ban az ejtőernyős osztag vezető tisztje volt, aki első számú pilótaként került a Lotus versenyistállóhoz. Öröme egészen addig tartott, amíg Chapman fel nem fedezte Jim Clark tehetségét.

A Francia Nagydíjat megelőzően Moss panaszt tett Walkernél a Colotti hajtóműre, aminek következtében az autó átépítésre került, így Moss Reims-ban már egy BRP-BRM-mel állhatott rajthoz. Nagy reményeket fűztek az új versenygéphez, amivel Moss-nak mégsem sikerült célba érnie. A Thillois kanyar előtt megpördült, és bár megkísérelte visszatolni autóját a pályára, ami végül nem sikerült, mivel a hőségtől felrepedezett az aszfalt. Tony Brooks rajt-cél győzelmet aratott, Phil Hill második helyének köszönhetően a Ferrari eredményes napot zárt, amelyet egy botrány árnyékolt be. Jean Behra motorja a rajtnál lefulladt, majd a verseny során meghibásodott, s végül a harmadik helyről kényszerült feladni a küzdelmet. A csapat versenyigazgatója, Romolo Tavoni a boxban szemügyre vette a fordulatszámmérőt, és az egész csapat jelenlétében leszidta, hogy túlpörgette a motort. Behra számára ez akkora terhet jelentett, hogy földre teperte Tavonit. Ezzel a francia pilóta pályafutása véget is ért az olasz csapatnál, aki négy héttel később, egy, a Német Nagydíj keretein belül rendezett autóversenyen életét vesztette.

Ezt a megmérettetést a Berlini Avus versenypályán rendezték, ahol az eső áztatta pálya igen csúszóssá vált. Ennek következtében Behra elvesztette uralmát a Porsche felett, majd egy betonfalnak csapódott. Ez mintegy giotinként vetett véget a pilóta életének. Stirling Mosst sokkolták a francia versenyzővel történtek. "Németország birtokolja a világ egyik legjobb és legrosszabb versenypályáját is. Elég sajnálatos, hogy éppen a legrosszabbat választották a futam helyszínéül. Az Avus Nagydíj két részletben került megrendezésre. Az abroncsok komoly igénybevétele miatt az eredetileg hatvan körösre tervezett verseny helyett, kétszer harminc kör megtétele volt a feladat. Gazdasági okokból csupán tizenöt autó vehetett részt ebben a küzdelemben. Mivel Behra halálát követően a Porsche nem indította el másik autóját sem, ezért az edzés első Cliff Allison még rajthoz állhatott. Az időmérő edzésen 237,5 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, azonban ez csak az utolsó előtti hely megszerzésére volt elegendő. A pilóta tisztában volt azzal, hogy az ő autója nem olyan gyors, mint csapattársaié, ezért padlóig nyomta a gázt.

Az időeredményéről az boxban értesült, valamint az is a tudomására jutott, hogy az éjszaka folyamán az ötödik sebességfokozat is beépítésre került autójába. A Ferrari hatalmas sikert aratott, amikor Tony Brooks, Dan Gurney és Phil Hill szorosan egymást követően haladtak át a célvonalon. Egy ideig ez volt a világ egyik leggyorsabb versenypályája, ahol elérték a 240 kilométeres óránkénti sebességet is. Indianapolisban korábban 235-tel közlekedett a leggyorsabb pilóta. A "második felvonásban" Hans Herrmann 290-es tempónál szenvedett balesetet. A fékek nem bírták a megterhelést, ezért felmondták a szolgálatot, amivel következtében az autót csak úgy tudta lefékezni, hogy azt egy szalmakupacnak irányította. Ennek következtében felborult, de Herrmann túlélte. "Hatalmas szerencsém volt, hogy kirepültem a volán mögül, és a betonnak való csapódás is borzalmas volt, de bármennyire is hihetetlen, néhány horzsolással és zúzódással megúsztam az esetet. Olyan ez, mint egy nagy csoda." – nyilatkozta évekkel később Herrmann. A Berlinben megrendezésre került futamot követően Brabham előnye négy pontra csökkent Tony Brooks-szal szemben.

A Portugál Nagydíjon úgy tűnt, hogy akár Moss is megszerezheti a világbajnoki címet, aki az évad során gyakran küzdött technikai problémákkal. Az edzés során Moss két másodperccel jobb időt futott, mint a második helyezett Jack Brabham, majd a futam során az egész mezőnyt lekörözte a Walker-Cooper volánjánál. Brabham összeütközött Mario Cabrallal, aminek következtében kiesett az utóból, majd az aszfalton landolt. Csak kevésen múlott, hogy Masten Gregory nem gázolta el, és néhány horzsolással megúszta az esetet.

A világbajnokság továbbra is nyitott volt, mivel Brooks öt kör hátránnyal csupán kilencedik lett. Monzában Brooksnak szintén nem volt szerencséje, akkor kuplung hibásodott meg, így újból Moss győzedelmeskedett. Ez volt az első olyan alkalom, amikor a gyengébb teljesítményű Cooper-Climax egy gyors pályán győzte le a Ferrarikat.

Az évad utolsó versenyét megelőzően Brabham harmincegy ponttal vezette a világbajnoki tabellát, őt Moss követte huszonöt és fél pontjával, míg Brooks 23 ponttal rendelkezett. A végső győzelemre ők hárman voltak már csak esélyesek. Brooks álma hamar véget ért, ugyanis már az első körben belerohant von Trips autójába. Az esetet követően gyorsan a boxba igyekezett, hogy felmérjék a kárt. "A pályafutásom során kétszer szenvedetem súlyos balesetet, amikor sérült autóval versenyeztem. Az 1956-os esztendőben éppen emiatt szenvedtem égési sérüléseket a BRM-mel, és 1957-ben Le Mans-ban az Austin Martin volánjánál ülve csúsztam ki. Akár meg is halhattam volna, ezért megfogadtam, hogy csak tökéletes autóval fogok a jövőben versenyezni. Sebringben is ezért hajtottam azonnal a boxba, miután Taffy-val (Wolfgang Berghe von Trips) ütköztem. Az autómnak szinte semmi baja nem lett, és végül harmadikként fejeztem be a megmérettetést, de egyesek szerint akár nyerhettem is volna. Ezzel világbajnok lehettem volna, mert Jack negyedik helye a szabályok értelmében nem volt értékelhető. Ennek ellenére tudom, hogy helyesen döntöttem. Az életben nem kell feleslegesen kockázatot vállalni. Nekem ezért sikerült túlélnem a Formula-1-et."

Moss az ütközés következtében hamar a mezőny élére került, Brabham tartotta második pozícióját, aki Bruce McLaren követett. A negyvenkettő körös futam hatodik körében Moss autója ismét meghibásodott, Maurice Trintignant csak kevéssel csúszott le a győzelemről, míg Brabham autójából két kilométerrel a vége előtt kifogyott az üzemanyag, így McLaren gondolkodóba esett, hogy megelőzheti-e csapattársát. Brabham intett neki, így Bruce McLaren 22 esztendősen megszerezte első futamgyőzelmét. Ő volt a legfiatalabb pilóta, akinek sikerült futamot nyernie. Jack Brabham aggódni kezdett a világbajnoki címéért, ezért áttolta autóját a célvonalon, azonban ekkor már végkimerültség szélén állt. Úgy tűnt, hogy hiába küzdött a rekkenő hőségben, a negyedik helyért nem jár pont. A világbajnoki címet azonban sikerült megszereznie, a rajnál a földre zuhanó pilótának, akinek munkatársai kólát adtak a kiszáradás ellen.