Míg Tony Rudd BRM H16-os motorja nem bizonyult túl megbízhatónak, úgy tűnt, hogy Jack Brabham és Ron Tauranac megtalálták a megfelelő megoldást. Colin Chapman a Climax motorok mellett a BRM H16-os erőforrásával is próbálkozott, amíg a Ford által finanszírozott motorra várakozott. Az 1965-ös esztendő végén Chapmannek sikerült meggyőznie a Ford PR igazgatóját Walter Heynest, hogy fektessen be egy nagyobb összeget háromliteres Ford motorok építésébe. Ezzel egy időben a Keith Duckworth és Mike Costin által 1958-ban alapított Cosworth Engineering Limited elnevezésű vállalkozása is megbízást kapott erőforrások építésére. A Ferrari alakulta könnyű helyzetben volt, ők ugyanis rendelkeztek 3,3 literes motorral szerelt autókkal, amelyek teljesítménye 360 lóerő volt.

Az évad első futamát megelőzően Silverstoneban az International Trophy elnevezésű versenyen mérték össze tudásukat a pilóták, ahol Jack Brabham az új Brabham BT19-es típusú autójával állt rajthoz, amelyben egy V8-as Repco motor dübörgött. "Black Jack" – ahogy barátai hívták- megnyerte ezen megmérettetést, míg Surtees elégedetlenségének adott hangot, és ragaszkodott hozzá, hogy Monte Carlóban a 2,4 literes Dino motor meghajtású autóval állhasson rajthoz, Eugenio Dragoni azonban nem engedett, így Surtees Monacóban a V12-es motorral szerelt Ferrarival vett részt a futamon. Lorenzo Bandini a Ferrari 246 volánjánál a második helyet szerezte meg, míg Surtees a differenciálmű meghibásodása miatt feladni kényszerült a küzdelmet.

A Belga Nagydíjon a rajtot követően szakadni kezdett az eső. A csúszós pályán Stewart elvesztette uralmát autója felett és súlyos balesetet szenvedett, a pilóta kulcscsonttörést szenvedett. Graham Hill gyorsan társa segítségére igyekezett, azonban csak fél óra elteltével sikerült kiszabadítani Jackie Stewartot a roncsokból. Jochen Rindt autójával problémák merültek fel, így Surtees haladhatott át elsőként a célvonalon. Rindt végül másodikként fejezte be a megmérettetést. A diadalt követő napon Dragoni az állította, hogy a hiedelmekkel ellentétben Surtees nem is körözte le az egész mezőnyt, és csak azért tudott győzni, mert Rindt kieséséből profitált. John Surtees nagyon megharagudott munkaadóira, még Enzo Ferrarival is összeveszett, aminek következményeként elhagyta a csapatot.

A július 3-án megrendezésre került Francia Nagydíjon, Reimsban, a világbajnoki tabellát vezető Lorenzo Bandini a negyvennyolc körös megmérettetés harminckettedik körében egy technikai probléma miatt kényszerült feladni a küzdelmet.

A nehézipari dolgozók sztrájkja miatt a soron következő Angol Nagydíjon nem tudott részt venni. Brands Hatch-ben Jack Brabham diktálta a tempót, és nem volt ez másképpen Hollandiában sem.

Dan Gurney szintén a maga útját szerette volna járni, aki Carroll Shelby-vel karöltve próbált egy Jack Brabham csapatához hasonló sikeres versenyistállót alapítani. Így született meg az Eagle Weslake, amelynek eltekintve az 1967-es Belga Nagydíjtól nem sikerült kimagasló teljesítményt elérnie.

A Német Nagydíj a Nürburgringen került megrendezésre, ahol Jack Brabham egy újabb győzelemmel lett gazdagabb, -azonban ezt a sikert is, mint sok másikat a Formula-1- történetében- egy tragédia árnyékolta be. Az edzés során a 36 esztendős Guy Ligier a Cooper-Maserati volánjánál járt szerencsétlenül, s lábtörést szenvedett. A futam során John Taylor összeütközött Jacky Ickx-el. Taylor súlyos égési sérüléseket szenvedett, már javulni kezdett az állapota, amikor egy hirtelen fellépő fertőzés következtében szeptember 8-án elhunyt.

Az évad végéhez közeledve úgy tűnt, hogy a Ferrari ismét rátalál önmagára, amikor a Scuderia hazai futamán Ludovico Scarfiotti és Mike Parkers kettős győzelmet arattak. Utoljára tizennégy esztendővel korábban volt arra példa, hogy olasz versenyző, olasz autóval nyerte meg az Olasz Nagydíjat. Ő volt Alberto Ascari.

Még két futam volt hátra az évadból Watkins Glen és Mexikó város. Amerikában Jim Clark vihette el a pálmát, amikor Jochen Rindtet megelőzően a Lotus-BRM volánjánál elsőként haladt át a célvonalon.

Elérkezett október 23-a, az utolsó futam az 1966-os esztendőben, amelynek Mexikó város adott otthont. Bár a világbajnoki cím sorosa már eldőlt, a nézők mégis izgalommal kísérték figyelemmel a megmérettetés eseményeit, amelyen végül Surtees diadalmaskodott a Brabham versenyzői a világbajnok Jack Brabham és Denis Hulme előtt.