A CSI és a konstruktőrök megállapodást kötettek, amelynek értelmében legfeljebb huszonöt versenyző állhatott rajthoz egy-egy futam során. Egyedül a Belga Nagydíjon tettek kivételt, ahol harmincegy pilóta mérhette össze tudását. A pilóták sorszámot kaptak, s biztonsági okokból egy sorból csak két autó vághatott neki a megmérettetésnek.

Az új idény sok izgalommal szolgált, a világbajnokság egészen az utolsó futamig nyitott volt. Niki Lauda, Carlos Reutemann és Jody Scheckter is ebben az esztendőben szerezte meg élete első Formula-1-es győzelmét. 1974-ben hat pilóta is esélyes volt a világbajnoki cím megszerzésére. Az évadot megelőző téli időszakban a híradások Fittipaldi McLaren-hez való szerződéséről, valamint az ezzel együtt járó komoly szponzori pénzekről számoltak be. Ickx a Lotusnál kezdte meg a szezont, Peterson csapattársaként, aki az 1-es rajtszámú autóval versenyezhetett.

Mivel a Tyrrell alakulatánál még üresen állt a két hely, a korábbi McLaren pilóta Jody Scheckter, valamint, az újonc francia Patrick Depailler is lehetőséget kapott a bizonyításra. Revson szintén elhagyta a McLarent, és a fiatal Jean-Pierre Jarier mellett a Shadow csapatnál folytatta pályafutását. A BRM új francia szponzorokat talált, pilótái is francia nemzetiségűek voltak. Amon pályafutása ismét mélyponthoz érkezett, mikor saját csapat vezetésével próbálkozott. A Ferrari egy teljesen új autóval vett részt a világbajnoki sorozatban. Regazzoni visszatért a csapathoz, és Niki Lauda is csatlakozott a maranellói versenyistállóhoz. Tony Pryce a nehéz időkben is hű maradt a Shadow csapathoz, aki szinte napra pontosan Revson halálát követően három évvel szintén Kyalamiban vesztette életét.

Az Argentin Nagydíjon Ragazzoni az első sorba kvalifikálta magát, a futamon Lauda második lett Hulme mögött. Brazíliában Peterson és Fittipaldi az első helyért folytattak küzdelmet amíg Peterson az abroncs meghibásodása miatt vissza nem esett, így Fittipaldi megszerezte a McLaren csapat második győzelmét. Reutemann, aki már Argentin verseny folyamán is vezető pozícióba került, a Kyalami-ban rendezett versenyen elsőként haladt át a célvonalon. Ez volt a Brabahm első győzelme négy év óta.

A futamot megelőző tesztelések során Revson halálos balesetet szenvedett. Peter Revson 1939. február 27-én látta meg a napvilágot, aki a hatvanas években többnyire amerikai sportautó versenyeken vett részt. 1964-ben állt először rajthoz Formula-1-es futamon, az 1964-ben megrendezésre került Belga Nagydíjon. Ebben az esztendőben négy versenyen vett részt, azonban nem sikerült kimagasló sikereket elérnie, ezért visszavonult. Karrierjét Indy-és CanAm versenysorozatokban folytatta, ahol remek teljesítményt nyújtott. Sikereinek köszönhetően felfigyeltek rá a Formula-1-es csapatok vezetői. Az 1971-es USA Nagydíjon vendégpilótaként állhatott rajthoz egy Tyrrellel. A következő két évben a McLaren csapatot erősítette Denis Hulme, Jody Scheckter, Brian Redman és Jacky Ickx mellett. Gyors pontgyűjtés következett, ami sokakat meglepett. 1972-ben 23 pontot szerzett, és ötödikként zárta az évadot. 1973-ban kétszer is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára, az Angol Nagydíjon, valamint az esőáztatta kanadai versenyen. Miután értesült róla, hogy az 1974-es szezonban csak a harmadik autó lenne az övé, átigazolt a Shadow-hoz. Itt mindössze kétszer rajtolhatott, mivel a Dél-Afrikában megrendezésre került verseny edzésén az első kerékfelfüggesztés meghibásodott, az irányíthatatlanná vált autó a szalagkorlátnak csapódva állt meg. Az amerikai versenyző halálos sérüléseket szerzett és 1974. március 22-én életét vesztette.

A Spanyol Nagydíjon Lauda haladt át elsőként a célvonalon, Nivelles-ben Fittipaldi második győzelmét ünnepelhette, míg Monacóban Peterson nyert. 1974 tavaszán aratott diadalokat azonban beárnyékolta az egykori Formula-1 versenyző, Silvio Moser halála. A pilóta húsz esztendősen állt először rajthoz, egy Jaguár volánjánál. Ezt követően a Formula Junior-ban, valamint hegyiversenyeken vett részt. Pályafutásának következő állomásai Formula-2-es illetve Formula-3-as versenyek voltak, amelyet egy Formula-1-es futam követett. Az 1967-es Angol Nagydíjon egy Cooper-Maseratival vett részt a küzdelemben. Az ezt követő két esztendőben a Brabham csapatot képviselte, két év alatt három pontot gyűjtött, ezért az 1970-es szezonban a Bellasi-hoz igazolt. Két évet töltött a csapatnál majd visszavonult a Formula-1-ből és sportautó-versenyeken mérte össze tudását társaival. 1974 májusában a Monzaban 1000 kilométeres versenyt rendeztek, amelyen súlyos balesetet szenvedett. Többször megoperálták, azonban eszméletét soha nem nyerte vissza.

A június 9-én Svédországban rendezett versenyen a Tyrrell két pilótája Scheckter és Depailler kettős győzelmet arattak. A Francia Nagydíjon Lauda és Regazzoni a Ferrari színeiben arattak sikert a maranellói csapatnak. Brands Hatch-ben Scheckter második alkalommal diadalmaskodott. Egy ideig Lauda vezetett, azonban problémák merültek fel a Ferrari kerekével, aminek következtében ki kellett állnia a boxba. A kijáratnál néhány szurkoló és egy szolgálati autó elállták az utat, amiből később heves vita adódott, majd végül az ötödik helyet ítélték neki. Az évad utolsó előtti versenyén Fittipaldi Regazzoni előtt ért célba, közelebb kerülve ezzel világbajnoki törekvéseihez, mialatt a másik két esélyes pilóta pontszámai azonosak voltak.

Az utolsó futam bár csupán a negyedik lett, azonban ez elegendő volt ahhoz, hogy Fittipaldi világbajnok legyen. A McLaren a konstruktőrök bajnokságát is megnyerte legyőzve ezzel a Ferrari alakulatát. Az Észak-Amerikában rendezett versenyen három új versenyző is részt vett; Penske, Parnelli valamint Helmuth Koinigg, akinek pályafutása már az első versenyén véget ért.

Helmut Koinigg hazájában, Ausztriában nagyon kedvelt volt, az intelligens versenyzőnek sok csodálója akadt. 1973-ban megnyerte a Volkswagen aranykupát az európai Formula-Super V versenysorozatban. Az osztrák pilóta Formula-1-es karrierje az 1974-es Osztrák Nagydíjon kezdődött, azonban nem sikerült kvalifikálnia magát a versenyre. Kanadában ezzel szemben a tizedik helyen fejezte be a futamot. Ezt két verseny követte a Surtees színeiben, azonban többre nem volt lehetősége, mivel a halál közbeszólt. Alig hogy elkezdődött volna pályafutása, a Watkins Glenben, a kilencedik kötben balesetet szenvedett. Azt követően, hogy autójáról leszakadt egy elem, az a levegőbe repült, és a rosszul rögzített szalagkorlátnak csapódott. Az autó olyan mértékben roncsolódott, hogy Koiniggnek esélye sem volt a túlélésre. A baleset ellenére csapattársa mégis szerencsésnek érezhette magát, mivel eredetileg ő versenyzett volna ezzel az autóval, azonban vitába keverdett a csapatfőnökével, John Surtees-szel, így Helmut Koingg állt rajthoz vele, ami a halálát okozta.